Vidéki tyúkok szeretik a városi disznókat!

Ha ma reggel a Ricsi nem köszönt fel, akkor én is elfelejtem a szülinapomat. Így tett a kedves családom is. Úgyértem, hogy a telefonomban egy bunkabér átutalásáról szoló sms-en kívül mást nem találtam.  Végülis nem változott semmi, csak bevonták a junior kártyámat, ami tényleg szívenütött. Már nem vagyok junior...most kezdhetem letagadni a koromat. Azt hallottam, hogy mások sokkal hamarabb kezdik ezt. :)

Begyújtottam a cserépkályhába, és lezártam a radiátorokat. Majd leültem elé a kávémmal is a cigimmel, és néztem ahogy a kályha beszívja a füstöt. Ezen a poszton gondolkodtam. Ezennel felköszöntöm magamat!

A hétvégi bulira meg nem találtam egy göncöt sem, pedig 4 órán keresztül próbálgattam...ilyen és ehhez hasonló problémáim vannak. Aminek végülis örülök, mert lehetne sokkal nagyobb gondom is. Hitel, adósságrendező hitel, szerelmi bánat, munkahelyi problémák, ezt is kizárhatjuk, hiszen még munkám sincs...de úgyérzem ez az év még jó is lehet. Komolyan. Alig várom a jóidőt. Mondtam már ha újraszülethetnék, akkor májusban akarnék megszületni? Ez a szülinap egész jó, mert nem estem mély depresszióba, mikor végiggondoltam az életemet. Tavaly megcsináltam, úgyhogy a következő végiggondolással várhatok még vagy öt évet. Ez olyan mint az adóbevallás, időnként meg kell csinálni. Csak itt nem kapsz vissza pénzt. A reggel viszont rossz volt. Azt álmodtam, hogy választanom kell, hogy Kaliforniában, vagy Oregon államban lakjak. Kaliforniában sütött a nap, és marha meleg volt, Oregonban viszont ősz volt, de olyan szép, hogy olyat élőben még nem is láttam. Felálltam egy padra, és megpróbáltam lefényképezné a narancsos fákat, ahogy átszűrődik rajtuk a napfény, de a gépem rosszul volt beállítva, ezért nem fényképezett hanem kamerázott. Észrevettem és megpróbáltam átállítani, de leestem a padról, ezért csak egy nagy narancsos homályt meg visongatást tudtam felvenni. Aztán felébredtem, és rájöttem, hogy kurvára nem Oregonban vagyok, ahol gyönyörű az ősz, és még csak nem is Kaliforniában, ahol meleg van és süt a nap, ráadásul még a szörfdeszkám sincs nálam. Kurvára itthon vagyok, és kurvára nagy tél van, mehetek és ehetem a palizeres zsömlét....

Fehér nadrág és a gyerekek:

Nem kompatibilis.

1. Kerüld a nagycsaládosokat. 

2. Kerüld azt a gyereket, akit az anyja cunaminak hív!

3. Ne állj mellé a buszon, végképp ne ülj mellé, akkorse ha fáj a lábad!

Ne nyalj az öcséd fagyijába, mert lesz annyira aljas, hogy mérgében belenyomja azt a gatyádban. (igaz történet alapján)

Kerüld a kutyakölyköket! Gondolom disznóvágásra sem kell elmenni benne.

Ne szilveszterezz benne. Ha mégis, ne igyál. Ha mégis, kerüld el a részeg embert, ha ez sem sikerül, ne kapaszkodj belé! Ő se beléd, és ne indulj el vele egy hosszú lépcsőnek!

Ha mindezt nem sikerül megvalósítani, egyszerűen csak égesd el a gatyát!

Ne keress rá a google-ban az ekcémára! Ennek semmi köze a fehér nadrághoz, ez csak egy sima jótanács!

De helyesen így mondanám: Olyan vagyok mint egy baba:)

eszek, alszok, hányok, sirok

Evés: Mivel anyák leszünk odafigyelünk a helyes táplálkozásra csak grehem lisztből készült bucira kenjük a sültzsírt:)

Alvás: Minden mennyiségben...képes vagyok átaludni napokat, csak enni és hányni kelek fel.

Hányás: Már az életem részévé vált, bármit eszek vagy iszok az elöbb utobb távozik, de baszki ekkora kupiban még azt sem lehet. Micsoda hányásnaplót tudnék vezetni...

Sirás:Tombolnak a hormonok, ha látok egy reklámot a tévében ahol egy nő felemel egy gyereket már pityergek is, de sirok a meséken a filmeken, sőt akkor is sirok ha valaki sir vagy ha azt mondják ne sirj:)

Ó, és a hőingadozásokat sem szabad kifelejteni a felsorolásból, 35 fokban fázok az összes fűtőtest fel van tekerve, ha pl kinyitom a bejárati ajtót igy hullámzik a levegő mint valami vadnyugatos filmben a sivatag:) növényeim minden előzmény nélkül, spontán kifordulnak a földjükből, sorra öngyilkos lesz az összes, és ezt nem tudom mire vélni.
Pedig gondozom őket... de tényleg. Ha reális kihívást keresnék, valószínűleg inkább aranyhalat kellett volna vennem következő lépésként nem pedig teherbe esni.
Szegény gyerek.

Azt álmodtam, hogy egy tranformersz vagyok. A csapatom küzdött az ellenség ellen, de hogy legyen egy kis hátrányunk, sokkal lassabban gyógyultunk, mint a gonosz transzformerszek, ezért mikor a főnök megsérült, én elbújtam egy ABC tornáca alá. Félelmetes volt!:)

A múlt héten meghalt J. D. Salinger, az amerikai irodalom egyik ragyogó elméje; részemről ezúton a big up és a riszpekt. Legismertebb műve kétségkívül az 1951-es Zabhegyező (The Catcher in the Rye). Aki nem olvasta volna, annak nem rontom el az élvezetét, ha csak annyit mondok róla, hogy egy Holden Caulfield nevű gyereket kibasznak a középiskolából a rossz jegyei miatt, aki nem meri megmondani a szüleinek, és három napig New York City-ben lődörög, változatos, ámde könyörtelen hülyeségekbe keverve magát. A könyves blogon írtak is róla ahogy illik, a kommentelők közül azonban többen nem értették a könyvet. Az egyik szentéletű leírta, hogy egyenesen idegesítette Holden töketlenkedése, és egyáltalán, hogy lehet valaki ilyen lúzer. Miért nem tudja már összeszedni magát?! Fördermór és nevördölessz mi a pöcs értelme van egy ilyen könyvnek, ahol semmi sztori, de még egy rendes konklúzió sincs?

Legyen szabad választ adnom az ekként vélekedőknek (nevezzük őket gyűjtőnéven redukcionista baromarcúaknak). Salinger műve halálpontosan írja le ezt az érzést, mely egyrészről a kilátástalanság és céltalanság okozta bénultságnak, másrészről pedig a "bármit csinálok, ennél szarabb már nem lesz" naív szabadságérzésnek keveréke. Persze az utóbbi soha nem jön be, hiszen ilyenkor az ember egyre nagyobb bajba keveri magát, amitől egyre szarabb lesz neki. Egyik pillanatról a másikra próbál élni, a célok és a távlatok infinitezimális tartományokba sűrűsödnek. Üresnek, tehetlennek érzi magát, egyszerre van bűntudata és lázad a helyzet ellen. Kívülről nézve ez csak kamaszos dac, balfaszkodás. Ekkor jön a rendkívül okos tanács: szedd már össze magad! Hiszen, ha az ember depressziós, az tulajdonképpen csak kamu, egy felvett viselkedésforma, és csak el kell magyarázni a baromjának, hogy márpedig ha depi vagy, az mindenkit idegesít, olyan illetlenség, mintha az orrodat túrnád bazdmeg, szokjál le róla. Úgyhogy ne kabarézzá' itt nekem, megfogadod, hogy holnaptól nem leszel depi, és kész, ennyi. Csakhogy aki nincs benne, el sem tudja elképzelni, hogy a depressziós ember nem önszántából az, nem lustaságból képtelen dolgokat elvégezni, nem jókedvében akar öngyilkos lenni. Ellenben folyamatos lelkifurdalása van, hiszen egy ilyen egyszerű dolgot sem tud megtenni, hogy összeszedi magát, megjavul, abbahagyja végre a bohóckodást, hogy aztán a jó arcok pantheonjában láthassák viszont. A depressziós ember soha nem kap feloldozást, nem fogja soha kiérdemelni a "nem a te hibád" mondatot.

Életem egy rövid szakaszát depresszióban töltöttem, pontosan a középiskolai éveimet. Szívesen kihagytam volna ezt négy évet, de lehet fontos tapasztalat volt. A jegyeim változatosan, egytől ötig szórtak, bármilyen tárgyból. Tanáraim nem tudták eldönteni, hogy gyépés vagyok, csak néha bejönnek a dolgaim, vagy normális, csak egyszer-kétszer elbaszom; így alapválaszuk a geciség volt. A basztatásnak az utolsó évem utolsó hetében lett vége, amikor megnyertem egy különösebb intellektuális erőfeszítést nem igénylő versenyt, amiről azt hitték, hogy fontos. Innentől kezdve fogadhattam ugyanazon tanáraim álszent gratulációit: hogy ők frankóba' mindig vágták ám, hogy én tök jó arc vagyok. Kedves mosollyal ráztam velük kezet, miközben csak arra gondoltam: milyen fura, múlt héten még retardált voltam. Kábé 12 év kellett hozzá, hogy ki merjem mondani, hogy asszem ott és akkor nem biztos, hogy egyedül én voltam a hibás. Ennyi idő után már azzal a tudattal nézhettem vissza, hogy igen, kedves hipokrita tanítónénik és -bácsik, bekaphatjátok az összes faszomat, elértem annyit, mint kis kedvenceitek, azok a megfejtők, akikre nekem akkor fel kellett volna néznem, hogy lám-lám, micsoda tehetségek. És, hogy vereségetek teljes legyen, kedves hipokrita tanítónénik és -bácsik, nem azért kerültem kis kedvenceitekkel egy ekvivalenciaosztályba, mert én bármi fontosat vagy értékelendőt is elértem volna már az életemben. Hanem egyszerűen azért, mert eddig még ők sem értek el lófaszt sem. Csak nekik jobb volt a PR-juk.

Saliner Zabhegyezőjének üzenete mindenkinek, aki mély válságot él át: nem vagy egyedül. Köszi J.D., akkor te voltál a első, akitől ezt megtudhattam. 

Bátorkodtam venni egy adagnak valót. Ez valószínű hosszú lesz. Én speciel imádom a belsőségeket, a húst, meg úgy kábé mindenevő lennék, főleg ha más készíti el helyettem, akkor meg aztán főleg. Mondhatnám kétpofára zabálnám. (uhh még mindig olyan szaga van a  kezemnek :S) Szóval éttermekben rendszeresen eszem velőspiritóst, esetleg tatárbifszteket. Hát elég sokszor előfordult, hogy azzal a jelmondattal távolztam: "ebben a velőspirítósban nem is volt velő!"

A biztonság kedvéért feltettem egy adag babgulyást, és a robotgép besegített a vajaspogácsa tésztájának elkészítésében. Na most ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden csocsi ragyi, mert egyben bele tudsz minden rakni, nem. Ez egy kész katasztrófa. Előszöris melléburítod a lisztet, letörlöd kézzel, de nem vetted észre, hogy ott van egy tojáscsepp, húzol egy csíkot az asztalon. (leszarod..nem szó szerint!) Utána szépen belepakolod a vajat, amit bazi nagy darabokra vágtál, mert ugye ez  egy robotgép bazzeg, majd eldolgozza. Elindítod. Olyan hangja van ami bizalmatlanságot gerjeszt, felkapcsolod a magasabb fokozatra, hogy bírja. Rájössz, hogy túl sok benne a cucc és a vajdarabok is szinte egyben vannak benne. Fogsz egy tálat, kanállal kiszeded a felét, és kölön kölön elkeverteted. Ugye itt érezzük már azt, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna kézzel? Ezek után kézzel eldolgozod az ökölnyi nagy darab vajat a tésztában, és marad egy halom tésztás mosatlan, ami természetesen nem jön le a mosogatógépben róla, mondhatám rásül. Szóval ezt majd kézzel.

Nagy a kísértés, ott a vese-velő a hűtőben, az gyors kaja. Há..mi bajom lehet? Megcsinálom, elméletben vágom, azthiszem. Tehát a kis agyacskát lehártyázom hidegvízben. Még sosem fogtam ilyesmit, olyam mintha valami zsíros izét taperálnék, még sosem gondoltam bele, hogy ez valójában valaminek az agya. Megpróbálok ettől elvonatkoztatni, és a végeredményre koncentrálni. A vesét átmostam vagy ötszor, kiválogattam, beleszagoltam. Uhh ezt nem kellett volna. Ennek tényleg hugyszaga van! Na még átmosom háromszor. Megszagolom a kezemet....váúúú!:) Felteszem egy serpenyőbe, de mennyi ideig kell ezt főzni? A neten a recept csak annyit írt puhára főzzük. JÓ. Keverem kavarom, kemény. Felöntöm, keverem kavarom, kezdek izgulni, hogy valamit elbasztam, kemény. Felöntöm, keverem kavarom, biztos elbasztam valamit, ideges vagyok kemény. Pogácsátszaggatok. Ultimátumot adok.....kemény. Most mi legyen? kérezem magamtól. Ahh a vesét annyira nem is szeretem, a velő a lényeg! Komolyan kibaszom! Áhh még egy kicsit adok neki, egy pár percet...kemény. Kibasztam a vécébe és lehúztam. A kutyának is adhattam volna, lehet visszapattant volna róla. Vagy megdöglik. Na akkor velő. Kis sem mostam a serpenyőt, már kurva éhes voltam. Abban a hagymás olajos valamiben megpirítottam. Hát azt írta, hogy egy perc. Mi van he nyers marad? Megeszem valaminek  a nyers agyát? Azt nem kéne. A biztonság kedvéért egy kicsit odakapatom:) A pogácsa sül, de kéne egy pirítóskenyér. Jó lesz a sima zsömle is. Finom. Elég tömény, ebben aztán van velő dögivel. Azért így annyira nem is finom, ez mégiscsak valaminek az agya....deundortíó! Azthiszem kb. úgy öt évre kielégítettem magam velőügyileg. Kész a pogácsa, ez tényleg jó lett. A konyha egy kellemesen véres, lisztes csatatérre emlékeztet. Nem bírok összepakolni, le kell ülnöm.:)

Amíg a pasim takarítja a főzőlapot, én tátott szájjal nézem a fashion tévén a férfidivatbemutatót. Az egyik kezemben egy zacskó pombeer, amit nincs időm betömni, vagyis idő az van, csak elfeledkeztem róla. A lábam mellé leejtve a partfis. Ebből mit vesz észre a férfi? Valahonnan kellemes megnyugtató zene szól, a csaj meg eltűnt a nappaliban a partfissel, és egy kukkot sem szól.

A Ricsi egész héten itthon volt, betegeskedett. Konkrétan nem csinált semmit, csak evett aludt és sumákba pókerezett. Elkaptam tőle.

Én: Van még neocitrán, Vagy dögöljek meg?

Ő: Nincs.

Én: És veszünk, vagy az éli túl aki hamarabb begyógyszerezi magát?

Megcsináltam a kévémat, majd leültem és elkezdtem lakkozni a körmömet.

Én: Ez tök fasza, most én vagyok a beteg, te meg lelépsz focizni. Én mikor feküdhetek csak úgy? Főznöm kell mosnom, meg minden.

Ő: Cica...nem a patakban kell mosnod, és nem is kell kint kapálnod, ha nem kávézás meg körömlakkozás közben panaszkodnál, még sajnálnálak is !:D

az utóbbi időben. Múlt hét kedden olyan d.e. 11 óra tájban konkrétan elfelejtettem, hogy mondják angolul a tolómérőt (népiesen subler), csak jóval később, délután ugrott be, hogy caliper gauge, de akkor má' mi a lófasznak. Ezen a héten kedden nem jutott eszembe a csávó neve, aki a polinomok gyökének szorzatösszege és az adott polinom együtthatóinak összefüggését tárta fel. Odáig eljutottam, hogy V-vel kezdődik a faszi neve, de mindig csak a Viviani ugrott be, aki viszont arról nevezetes, hogy a matekban az alsógatyát Viviani-felületnek nevezik. Aztán két óra múlva felodítottam, hogy Viéte, hogy rohadna meg az is ott ahol van.

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy ma, a rutinból ismert elektrogyenge-egyesítés Salam-Weinberg modelljével akadt némi problémám. A helyzetet rektifikálandó felkerestem a Fricseket, aki mindig tudja ezeket, mi több, a nyolcvanas évek közepén ugyanabba a bélyeggyűjtő-szakkörbe jártak a híres fizikussal.

Szóval átkutyagoltam a Fricshez, akit a gépe előtt találtam.

- Mi csinálsz? – kérdeztem

- Fantomasz-röhögést keresek a neten...

- Persze, mi mást? És mire lesz az neked, ha szabad érdeklődnöm? – érdeklődtem szabadon.

- Majd mindjárt meglátod. – mondta a Frics, majd miután meglelte a hangmintát, felhívta a Fehér Házat, és elváltoztatott hangon csak ennyit mondott a telefonba: mindent tudunk... És bejátszotta a Fantomasz-röhögést. Ez követően fogta a pingpongütőjét, meg egy hal formájú üvegvázát, és kiment a szobából.

Tíz a huszonhatodikon darabos puzzle ez a nő, én mondom. 

A 2009.11.12-én tett internet szolgáltatásban tapasztalt hibabejelentése
érdekében technikus kollégánk 2009.11.13-án megpróbálta orvosolni a
problémát, mert Ön akkor nem tartózkodott otthon, illetve az
adatbázisunkban nyilvántartott telefonszámon sem sikerült a kapcsolatot
felvennünk Önnel. Kérjük, amennyiben az Ön által észlelt hiba még
jelenleg is fennáll, jelezze társaságunk felé a 1221-es telefonszámon."

Kijelentem, hogy a fent említett napon végig az otthonomban
tartózkodtam, és a kollégáját vártam, maguk meg itt buziskodnak velem.
Az, hogy mint utólag kiderült, Önök nem tudnak beírni egy telefonszámot,
úgy vélem nem az én hiányosságom. A megadott címen található lakás nincs
körülvéve sem vizesárokkal, nem vezettem villanypásztort a
kaputelefonba, valamint nagytestű harci kutyák sem őrzik azt. Két
kollégájuknak furcsamód már sikerült eljutni a lakásba, valamint
felhívni engem a rosszul rögzített telefonszám ellenére - bizonyára
Danny Blue és Christian Panthera - szintű telepatikus képességeik
segítségével. Mivel a kollégája baszott kijönni, és a hibát nemi szerve
ritmikus húzogatásával próbálta elhárítani, az általam érzékelt probléma
még mindig fennáll. 9 -szer pofáztam el maguknak, hogy hibás a modem,
amit Önök biztosítottak. Maguk hülyének néztek, hiszen az Önök adatai
szerint minden rendben.

Ezek után persze még én hívjam fel magukat 10-edjére is, amivel úgy
vélem, kimerítik a pofátlanság határát. Véleményemet az ügyről, a
szolgáltatásról és a cégükről egyetlen köpéssel kifejezhetem. Öröm az
ürömben, hogy ügyintézőik nagyon kedvesek és segítőkészek, az meg egy
másik dolog, hogy a "kapcsolja ki a tűzfalat és a vírusirtót" -
színvonalú tanácsaikkal nyugodtan kitörölhetem ám a seggem. Ha kellemes
társalgásra vágyom, egy más jellegű emelt díjas telefonszámot tárcsázok.
Mellékelten bátorkodtam elküldeni az önéletrajzomat is, mivel ennyi
szaktudással én is rendelkezem, ezért örömmel lennék egy ilyen remek,
dinamikus csapat tagja.

Szerencsére szolgáltatásuk ingyenes, vagyis pontosan annyiba kerül,
amennyit ér, ez megmagyarázná, miért is akciós az első három hónapban.
Megkísérlem elmagyarázni még egyszer, utoljára: 1. A problémán forrása a
hibás modem. 2. Önök küldenek egy szerelőt, aki ért a számítógéphez,
valamint egy működő modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a
szar ami itt van, csak fojtogatós szexre alkalmas, másra nem. 3.
Küldenek a szerelővel egy embert, aki tudja használni a telefont, a
kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsőn is, így ez csupán
ajánlott opció. 4. Kicserélik a modemet. A szerelő bejön, köszön
napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált
frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad. 5.
Aláírom a munkalapot, a szerelő elköszön és kimegy. 6. Működik a
szolgáltatás és mindenki boldog.

Amennyiben a fenti hat pont nem megvalósítható, akkor ne fáradjanak a
szolgáltatás kikötésével, mert kibaszom az egészet a picsába, mivel Önök
megvalósították a szerződésszegés fogalmát, ugyanis ez nem szolgáltatás,
hanem egy fos. Egy FOS.

Feltételezem, Önök jobban szórakoztak levelem olvasása közben, mint
jómagam, de ne gondolják, hogy viccnek szántam, ez egy kibaszottul
HIVATALOS PANASZ. Sajnálom, hogy méltatlan helyzetbe kerültem maguk
miatt, de csak azoknak adom meg a tiszteletet, akik : 1. Szintén
megadják, 2. Kiérdemelték, 3. Félek tőlük. Sajnálatos módon Önök egyik
kategóriába sem esnek bele, ezért hát levelem keserédes hangvétele.
Amennyiben hajlandóak rendesen végezni a munkájukat, akkor Önök
felhívnak az általam megadott telefonszámon, és egy Önök által
kiválasztott időpontban készséggel állok rendelkezésükre.

Innen!

Ha most választanom kéne egy adag tiramisu és egy adag barack befőtt között, akkor bizony bajban lennék. Mindkettőt szeretem, és most épp mindkettőt kívánom is. Persze elkezdhetném itt felsorolni pro és kontra, hogy melyik miért jobb vagy rosszabb a másiknál, de nem jutnék előrébb, és végül valószínűleg úgy döntenék, hogy mindkettőből kérek.

Tegyük fel, hogy ilyet viszont nem lehet csinálni. Muszáj választani. Láttunk már erre számos példát az életben. Emlékezzünk csak vissza a gyerekkorunkra, hány ilyen döntést kellett már akkor is meghoznunk! "Milyen fagyit kérsz, csokit vagy vaníliát?" "Hova menjünk, állatkertbe, vagy vidámparkba?" és a kedvencem: "Kit szeretsz jobban, apukádat, vagy anyukádat?" És nekem már gyerekfejjel is el kellett döntenem, hogy én bizony vaníliát kérek, bár szívesen ennék a csokiból is, és egyértelmű, hogy vidámparkba és állatkertbe is szeretnék menni, de akkor inkább a vidámpark, és anyukámat meg apukámat is imádom, de valamelyik óvó néni múltkor azt mondta, hogy nagyon anyás vagyok, hátámlegyen, akkor az anyámat választom, végül is tökmindegy. Muszáj volt dönteni, mert az illető, aki feltette a kérdést, árgus szemekkel figyelt, hogy én mit választok. Amint megkapta a válaszát, elkönyvelte igazságként, holott ez a válasz az esetek 99,9999%-ban távol járt attól, hogy én mit akarok valójában.

Ezek a "helyzetgyakorlatok" elméletileg arra jók, hogy megtanítsák az embert már gyermekkorban arra, hogy nem lehet mindent egyszerre, és bizony sokszor kell fontossági sorrendet csinálni, és választani, dönteni kell. És ha jól megtanulod a leckét, akkor lehet, hogy felnőttként lesz belőled egy baromira határozott, céltudatos, életrevaló ember, aki eldicsekedhet azzal, hogy ő bizony mindig döntésképes, és mindig tudja mit akar, és emiatt azok az emberek, akik kevésbé határozottak, majd felnéznek rá, és azt gondolják, mennyivel könnyebb lehet neki az élete.

 Hányszor hallani olyat pl., hogy "döntöttél, hát viseld a következményeit!". Nem szeretem ezt. Igen, az ember lánya dönt, méghozzá a helyzethez mérten a lehető legjobban próbálja ezt megtenni, de vajon el lehet-e ítélni valakit egy rossz döntésért?

Ennek tudatában örömmel közlöm azokkal a kedves olvasóimmal, akiket itt ismertem meg, és még nem említettem nekik(egész biztosan nem), hogy bár semmi szüksége a világnak még egy naiv lélekre, azért egy mégiscsak útban van, és szeptember legelején fog megérkezni. Nem tudom mennyire illik majd a tyúkra az, hogy mesélek róla nektek(szeretnék) majd meglátjuk. Vagy az is lehet be kéne regisztrálnom egy kismama forumba ahol,  hányás naplót meg "ma hol fakadtál sirva" topikot vezethetnék. De arra is gondoltam,hogy befejezem az irogatást..egyszer mindenkinek fel kell nőni. Nemigaz?
 

 Nedvesedés, elmélkedés, youporn benyomás, arra maszturbálás, közben telefoncsörgés, lépcsőn lerohanás, faszival beszélés.  Telefon elhajítás, maszturbálás folytatás, elmenés.

Faszi megjövés, rögtön kébeltévészerelővel beszélés, nő türelmesen várás, közben szex kívánás. Kábeltévé szerelő megjövés, férfi szextől való fenntartás, viccmesélés, legszívesebben hóra kibaszás. Ezt nem mutatás, csak mosolygás. Kábeltévészerelő végre elmenés, ekkor észrevevés, férfi ujján hatalmas kötés, csúnya gondolatokat gyorsan félretevés, és aggódás. (de azért gondolás azzal biztos nem tapizás és megujjazás)

Este unalmas film nézés, ezért fejet ágyékhoz dörgölés, haj eltűrés és szemébe nézés, hátha akarás. Akarás. Bugyival csuzlizás, ágyban hancúrozás, egy kis faszverés, és keményre szopás, kérés hátulról kefélés, ezt megkapás, és egy fura póz felvevés, de végül mégis szemből elélvezés. Nyöszörgés és pihegés, fej lüktetés. Asszem nagyon fejfájás, egy algopirin bevevés. Faszi mellé egy pólóban bebújás, bugyit nem felvevés, hátha éjjel farok beakasztás. Csípővel meglökés, hogy egy kicsit arrébb kotródás, elfordulás, ha horkolás, óvatosan megtalpalás. Christian Balera gondolás, seggbe harapás biztosan megengedés. Ez úgy hangzás mint egy alapos kihasználás, de melyik férfi ezt nem szeretés!?

Én nagyon készülődtem, éppen csak combfix nem volt rajtam, de hogy meggebettünk az étteremben, és hogy az uborkasalátán is csak 10 %-os tejföl volt az tuti! Jó hát végülis mindenki ott spórol ahol tud.

Mi nem tudunk annyira lesüllyedni, hogy romantikázzunk. Hazafelé menet a szőrős seggel való sörfdeszkaviaszolás volt a téma.:)

Nő: Nyusziiiii jóó?
Férfi: Jó.
Nő: Nyuszi, de teccik iiis?
Férfi: igen, tetszik.
Nő: hát nem voltál túl lelkes, talán nem áll jól? Túl feltűnő, ugye?
Férfi: nem, mondtam, hogy jó.
Nő: de akkor miért így mondod????
Férfi: miért, hogy mondjam?
Nő: így nem hiszem el, hogy tetszik!
Férfi: de mondtam már, hogy tetszik!!
Nő: jó, mindegy, visszaviszem a picsába.....
Férfi: de miért?
Nő: mert neked nem tetszik!
Férfi: tetszik, gyere már!
Nő: nem, keresnem kell valami mást, ha egyszer ez nem tetszik, utálod...
Férfi: de mondtam, hogy tetszik

....ezen a ponton, még mielőtt szétkarmoltam volna a gipszkartont magam mellett,  kiszaladtam a saját öltözőfülkémből, és szilárdan elhatároztam, hogy egy ideig nem megyek bevásárlóközpontba. 
 

Amúgy akartam egy egész posztot írni a 2012-ről, mert nekem az fizikailag fájt. Hogy a picsába, lehet az, hogy már 12 x kirepültek a földcsuszamlásból, autóval, kisrepülőgéppel és utaszállító(!) repülővel, amit egy hozzá nem értő fiatalember vezetett, aki előtte még csak egymotoros kisgéppel próbálkozott, utána meg beleesik egy szakadékba a faszi, és még mindig nem hal meg, nincs egy legördülő szikladarab amibe pont bele akart volna kapaszkodni!? Ő még kimászik térképpel a kezében/szájában (?) -simán a kezében. És még folytatódik ez úgy két órán keresztül, úgy éreztem, nem maradok le sokmindenről ha kihagyok egy félórát! És nem halnak meg bazdmeg! :)

10 óra pókerezés után meghalhatok nemigaz? A bosszantó csak az, hogy a pasim nicknevével, összszedtem egy vagyont, majd úgy gondoltam megy ez nekem. Én is regiztem, de most már közel sem tudtam olyan nagy dolgokat elérni, simán túlélésre játszottam. Valószínűleg hazajön és elherdálja az összes lóvét:) Kisköcsög!

Úgy tűnik, nem jut eszembe semmi értelmes amit posztolni lehetne. Meg az olyan unalmas, hogy BKV sztrájk van, meg esik a hó, meg mikor lesz már vége ennek a kurva télnek, itt rohadok az irodában bezzeg a kolléga síelni ment..mindjárt lesz a választás, szóval azt gondoltam nem írok ilyen sablonos dolgokat hanem elmesélem milyen kalandom volt xy atyával.

Mivel köztudott, hogy iszonyat jó nő vagyok, egy nap arra ébredtem; ezzel a tudattal nem birok tovább élni, mert a többi nővel szemben ez igazságtalanság. Igen, én egy ilyen önérzetes nő vagyok, még ez miatt is nekem kell szenvedni. Amikor ezt elmeséltem Boginak azt tanácsolta, járjak el vele a gyölibe majd ott segítenek elfogadni ezt a szörnyű tényt. Vasárnap amikor készülődtem a ruhásszekrény előtt megbotlottam, és véletlenül az egészalakos lakkszerkómat vettem fel a templomba járós ruhám helyett, természetesen vettem alá combfixet, ötöt. Amikor megérkeztem az isten házába a Bogi már az első sorban foglalta nekem a helyet. Ó, hát csodálatos élmény volt, az atya csak nekem beszélt, ezek olyan dolgok amit nem lehet leírni. Majd a mise végén álltunk sorba az ostyáért, azt mondta Bogi ő csak igazából azért jár ide, hogy az atya betegye neki a szájába. Ránk került a sor, és látom, hogy az ostyámra egy telefonszám és egy kis üzi is van írva: "neked betennék mást is". Megvártam amíg üres lett a hely, szerettem volna beszélni is vele, azt mondta nem fogom megbánni lesz itt minden jóság, szenteltvizes jakuzzi, ha akarom akkor kikötözhetjük egymást a keresztre, de most nem ér rá mert, meg kell gyóntatnia egy 18 éves lányt, arról fantáziál, hogy velem és az atyával hempereg a parókián.

Most sajnos be kell fejeznem az írást, mert csengetett a vízórás ember. Vele is dugtam már, de ezt egy következő posztban mesélem el.


 

Meginte gy olyan zene, amit már egy csomószor feltekertem csumára a hifin, mégis most látom először a videóját:

Hogyan is kezdjek hozzá? Pedig tudom mit akarok írni.

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akivel még nem szakítottak. Már sokat gondolkodtam azon, hogy ezt minek is köszönhetem. Az első, hogy kibaszott ellenállhatatlan vagyok, ezért nincs az az ember, akit ha egyszer közel engedek magamhoz, és megtapasztalja azt, hogy milyen velem együttlenni, és szeretni, kitegye a szűrömet, hiszen akkor megszűnik az élete, és egy mély pöcegödörbe kerül, ahonnan nagyon nagyon sokáig tart kimászni. Ez persze csak vicc:) A másik amire gondolok, az egy kicsit a hűvösebb érzelmeim, ami persze nem azt jelenti, hogy nem vagyok képes szeretni, nagyon is tudok. Inkább arra gondolok, hogy felismerem azt, ha valami nincs rendben, és nem várom meg, hogy én jöjjek ki rosszul egy kapcsolatból. Hamar túlteszem magam, és ha eldöntöttem nincs visszaút. Sosem aggódtam azon, hogy nem találok magamnak valakit, esetleg azon, hogy magányos leszek. Persze ahogy az ember "idősödik" (idézőjel, mert nagyon nem tetszik ez a szó) már nem dobálja úgy a pasikat, de minnél tovább vagyok valakivel, annál inkább megfordul a fejemben, hogy nélküle mi lene? Vajon mennyi idő telne el addig, amíg kétségbeesetten nem kezdek el randizni? Még most is azt mondom nem aggódnék, mert az egyszercsak beüt, mint a krakk. 

Most a futó pár hónapos kapcsolataimról nem is szólnék, hiszen talán nem voltak olyan mély érzelmek a részemről, hogy ne tudjam könnyedén azt mondani, hogy VÉGE! Ezeken kívül két komolyabb kapcsolatot tudok felmutatni, abból az egyik a mostani, a leghosszabb, a legkomolyabb. A másikban én szakítottam. Nem csalt meg, nem szerettem mást, egyszerűen csak azt éreztem mindkettőnknek tovább kell állnia. Bár akkor abban a pillanatban a pofámba röhögött /nemtudom hogy zavarában e, vagy kínjában, de inkább tűnt egy felszabadult nevetésnek/, még nyolc hónapig kajtatott utánam. Én ahogy elhatároztam magamban, megszakítottam vele minden kapcsolatot, semmi telefonálgatás, találkozás, kérdezősködés az ismerősöktől, csak előre, nem nézve hátra. Ezt azért csináltam, mert nem akartam megingani, nem akartam tudni arról, van e neki valaki más, mert féltem, hogy rosszul esne, és neki is meg akartam könnyíteni a dolgát. Eltelt két hónap, mire megjelent az ajtóban, én akkorra már a második kufirc partneremet újítottam be. (A szex az hiányzott) Nagyon nem akartam vele kettesben lenni, engem is felkavart a találkozás, így javasoltam, hogy menjunk le a közeli kávézóba, és beszéljünk inkább ott.

Kiöntötte a szívét, és nagyon sajnáltam, de nem tudtam vele együttérezni. Próbáltam mondogatni neki, hogy talán egy másik lány helyretenné, de mint egy dacos kisgyerek tiltakozott, azt mondta, hogy lefeküdt valakivel, és nagyon rosszul érezte magát, mintha megcsalt volna, de inkább mintha saját csalta volna meg.
Mindenkiben engem keres, béküljünk ki. Igazából azt hiszem akkor szakítottunk igazán, akkor volt olyan a hangulat, akkor fogta fel. Persze még nagyon sokat keresett...még az anyámmal is beszélt:D

Jóljárt vele aki utánam kapta meg, imádott nyalni!:D

Biztos mindenkinek van olyan ismerőse, akit ha meglát az utcán, buszon, vagy bárhol, abban a pillanatban megpróbál előle pánikszerűen menekülni, de nagyon gyorsan:) 
Nekem van egy ilyen. Múltkor sem sikerült elslisszolnom, egy buszon utaztunk, persze egyből letette magát mellém és elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem tőle-Szia, hogy vagy? Már akkor tudtam, hogy ez egy hosszú, egyoldalú beszélgetés lesz, amikor megszívta magát levegővel mint a szivacs, és elkezdett dőlni belőle a szó. 
Neki soha semmi sem jó, ő mindig áldozat, mindig van valami baja, panasza (amit persze ő generál saját magának).
-és akárhányszor összefutunk, minden sérelmét, bánatát rámokádja. Hiába mondom neki, hogy elnézést éppen dolgom van sietnék, mintha meg sem hallaná. Lehet az a gond, hogy más jelrendszerben van:) Az ilyen írjon blogot és picsogja tele, mindig mondom:)
Ma reggel mentem a dolgomra, hallottam én, hogy kiabálja a nevem, és azt is láttam félszemmel hátrasandítva, hogy már majdnem ott van mögöttem :D 
Már majdnem megléptem előle, de a zebrán a piros lámpa miatt meg kellett állnom, ezt vehette észre a járdaszegélyen mellettem álló faszi is, aki megkérdezte, hogy nem magácskának kiabálnak kedves?
-én pedig, gyorsan rávágtam neki válaszként: De! Csak én azt nem hallom!  
Persze, hogy beért……ma is megtudtam, hogy a világ egy nagyon szar hely, mire észbekaptam már tudtam mitől szenvedett az elmúlt hónapban, hogy reggel milyen volt a széklete, hogy a napokba Haitiban földrengés volt, hogy a lányának mekkora köcsög a tanárja, nem tudott túróstésztát csinálni, mert abban a szar szemét szar boltban semmit nem lehet kapni. Kurva piroslámpa. Az.




 

Le tudok hagyományos módon(netezés közben) égetni dolgokat, le tudok úgy égetni dolgokat, hogy ott állok mellette, de az, hogy álmomban odakokszolok valamit, na arra még nem volt példa. Feltettem a fűtőtestre egy lábosban kamillás vizet, mert száraznak éreztem a levegőt a szobában, másrészt szeretem az illatát. Viszonylag korán ágyba kerültem, de éjjel olyan fél kettőkor égett szagra ébredtem. Fogalmam sem volt honnan jön a büdös...körbejártam a lakást, majd követtem a sistergő hangot. Szénné kokszolódott a tea filter..... és ugye kimentem az edényfogóért és azzal vettem le ahogy egy normális ép elméjű ember csinálná?? Hát nem! Megmarkoltam, majd eldobtam; persze jutott a cuccból mindenhova:

-combomra

-a hasamra 

-a karomra

Legjobban a kezem égett meg, egész éjjel lábasba lógatott kézzel feküdtem. A kutyám hősiesen ott ült mellettem, néha belelafatyolt a vízbe:)

Négy órakor még vizet cseréltem, agonizáltam. Kérem lőjenek le!


 

Megnéztünk a diszkáverin egy filmet, ami arról szólt, hogyan fogunk meghalni úgy 4 milliárd év múlva, és hogy milyen kicsik vagyunk mi, mert vannak galaxisok, meg fényév meg ilyenek, amit fel sem foghatunk. Miután vége lett feltette a nagy kérdést. Nekem.:)

-Mi van a világegyetem végén?

-Honnan tudjam...nincsen semmi, sosincs vége, úgysem fogjuk fel, és gondolom nem oda akarsz nyaralni menni.

-Ha tényleg olyan kicsit vagyunk, akkor lehet, hogy valakinek a segglyukán lévő gombás fertőzés, vagy éppen egy bélgáz atommagjának a neutronjai vagyunk, mi meg itt reszketünk az adósságrendező hitelen, mintha nem lenne nagyobb gondunk. :) Vajon mikor fognak minket kifingani?

-Imádom mikor ilyen filozófikus vagy:)

A türkíz, és a kékeszöld lesz a divat, érzem a zsigereimben!

-Meg van erőltetve a kezem, elmegyek táppénzre és akkor majd megnézem veled azt a mesét....

-Táppénzre? És mit fogsz  ott venni ?