csak egyedül.

valahogy elveszettem a tánclépéseknél a fonalat,a könyvnél amit az élet ír. nem tudom követni.néha elrontom és kezdhetem újra.

annyira nehéz a lépéseket és a dallamot összehangolni. egyáltalán jó ritmusban lejtem-e a táncot?! néha nagyon nehéz. találkozol valakivel és ő siet...túl gyors...más túl lassú...nem találjuk együtt az ütemet...vagy lemaradnak, vagy rohannak. nagyjából eddig többé-kevésbé egyedül roptam.néhanapján valaki megpróbált csatlakozni, vagy én valakihez de nem ment valami fényesen, magyarán elég bénák voltunk. sok esetben egymást gáncsolgattuk folyton, vagy épp csak szimplán ellökött/ellöktem valaki/valakit. volt, amikor megpróbáltuk felvenni egymás ritmusát, de egyszerűen többszöri próbálkozásra sem sikerült semmi maradandót összehozni.de hát érthető, hiszen nem ugyanaz a dal.
aztán rájöttem, nem a zene a lényeg, hanem a másik.
megtanulhatsz mindenféle figurát a tükör előtt, de az akkor is csak üres mozgás, ha nem érzed a másikat akkor olyan lesz a tánc mintha betonfal húzódna köztetek, üres, hideg, monoton és unalmas.
de ha a másik belebújik a gondolataidba, a sejtjeidbe, a lelkedbe, akkor nem számít a zene, az mindig tánc lesz, forró, felemelő és vad, még ha csak lassan ringatózol is, miközben kétoldalról tartod az arcát és csak nézed a szemét...

ahogy ő meséli, minden szava igaz, figyeld csak: